Elment és ez végleges..............

Éjjel arra ébredtem, hogy álmodtam: Apu telefonált! Márta te vagy? kérdezte, igen én feleltem, de hát te? Mire apu szokásos stílusában válaszolt, elintéztem, felélesztettek! Nagyon megijedtem! Azt mondja a Német Ági, hogy mert nem tudtam elköszönni tőle, most megtettem. Megnéztem drága apámat, ott feküdt, szépen hófehérbe öltözttetve, most már nyugodt, együtt van anyuval, Gabival, és mindenkivel akit szeretett. Meglepő módon régi kollégái, barátai is ott voltak, már akik még élnek, ott volt a titkárnője és családja, aki még a készletező óta volt vele. És nagyon jól esett, hogy egyszer csak megjelentek a kollégáim, nem is gondoltam volna, hogy kijönnek. Már sok halálesetet megéltem itt, de nem emlékszem rá, hogy valaha is kimentünk volna. Köszönöm nekik. Valaki azt mondta, hogy igen már látszik, hogy szeretnek. Nekik is köszönöm! És külön köszönöm az én drága fiamnak, Krisztikémnek, és a lányoknak is, már csak ti vagytok nekem! Vigyázzunk egymásra.