.....és most?

Valahogy nekem nem megy ez az ünnepi készülődés. Amikor gyerek voltam, testvéreim és szüleim vettek körül. Anyukám főzött, apu felállította a fát, mi gyerekek meg díszítettünk. Nekünk a karácsony nem arról szólt, mint általában, ez a szeretett ünnepe volt. Magunk készített ajándékokkal, és nem volt nagy daj-daj szenteste. Aztán megnőttem, férjhez mentem, akkor ér azt első pofon. Az első férjem keresztanyja közölte, miután nekem semmi nem volt a fa alatt - én mindenkinek készítettem egy kis csekélységet - neked nem jár semmi, mert vagy cigány, vagy zsidó vagy. Köszönöm! Kérdem én, mit szeressek akkor ezen az ünnepen. Fiam megszületése után asszimilálódtam, úgy éreztem gyermekemnek tartozom ezzel, ha felnő, majd eldönti, zsidó, vagy keresztény szellemben akar-e élni. Természetesen amíg kicsi volt, mindig volt fa, és kapott ajándékot. Amikor én kicsi voltam édesanyám azt mondta, eleget sírtatok, hogy nem voltak nagyszüleitek, nem kell, hogy csúfoljanak az iskolába, hogy nem kaptok ajándékot, nincs fenyőfátok. Fiamnak keresztény édesapja van, így én alkalmazkodtam, mint mindig. Az ottani szentestékből én csak azt tudtam leszűrni, hogy rengeteg kaja, és sok-sok ital fogyott. Majd Tibikémnek saját családja lett, megajándékozott, egy aranyos mennyel, és három tündéri lánnyal. És láss csodát, náluk már Hanukarácsony van. Ha a két ünnep egybe esik, ott van a fa és ott van a hanukia is. Ez így szép és jó, tavaly kötöttem a lányoknak egy-egy pulóvert. Idén sokkal szegényesebb lesz az ajándék, mert nem vettem semmit, pénzt adok, a szüleiktől kapják az ajándékot, ahhoz adtam.
Holnap elmegyek Ágiékhoz, Beával együtt január 1-én Kanadába mennek Lacikához, és elköszönök, lehet Bea ott marad. Majd szombaton megyek Tibikémékhez. No mára ennyit, igaz azt mondtam nem politizálok, hát?